Froner rajzterápia

Lélekfitnesz” és önfelfedezés rajzterápia által


Korunk sokat foglalkozik a testtel, pedig a rajzterápia által megközelíthető és megedzhető” lélek ereje az, amire még nagyobb szükségünk van a mindennapokban.

Hiszen ma már nem a kardfogú tigris elől kell menekülni ahhoz, hogy hosszú és egészséges életet éljünk,

hanem a sokszor váratlanul, minden oldalról ránk törő stressz ellen kell tudnunk védekezni.


Hogyan segít a rajzterápia megedzeni a lelket?

Nos, a stabil, a hétköznapok megpróbáltatásaival szemben ellenálló, „golyóálló” lélek nem úgy érhető el, hogy elfojtjuk az érzéseinket, és minél érzéketlenebbé próbálunk válni. Mert ez egyrészt úgysem sikerülhet, másrészt pedig mindaz, amit elfojtasz, elnyomsz önmagadban, előbb-utóbb még erősebb, torzult formákban jön újra elő, hatalmas viharokat okozva életedben.
A valódi bátorság és erő tehát a szembenézéshez kell.
Ahhoz, hogy az önkifejezés, például a művészetterápia különleges módszereivel tükröt tarts érzéseid és élményeid elé.
Hogyan erősíthet meg olyasmi, mint az avatatlanok számára puszta kreatív „játszadozásnak” tűnő rajzterápia?
Először is érdemes leszögezni, hogy ez a módszer még akkor is bőven megérné, sőt lelkileg erősítene is, ha csupán kellemes játékot, felüdülést nyújtana arra a pár órára, amikor a művészetterapeutád csak Veled foglalkozik, és Neked szenteli minden figyelmét és tudását.
De a jó hír az, hogy a művészetterápia ennél sokkal többre is képes. Arra, hogy rejtett erősségeid elé is tükröt tartson az alkotás.
Olyan tulajdonságaidra, titkos erőforrásaidra, amiket sikeresen bevethetsz a problémád megoldása érdekében.
Ha kíváncsi vagy rá, hogyan néz ki mindez a gyakorlatban, akkor vedd fel velem a kapcsolatot és próbáld ki,
mit adhat Neked személyesen a rajzterápia ülés!
"Belefeledkeztem a rajzba,élvezve a kréta porát.." "Legkedvesebb mesémből a sárkányt, Musut húztam."

Egy csodálatos történet az egyik kliensemtől, hogy a válaszok 

mindig bennünk vannak:


"Amikor elmentem hozzád, mondhatni mélyponton voltak a mindennapjaim, kerestem a választ a miértekre, kerestem az utam, de legfőképp önmagam. Kártyákat választottam, nem gondolkodtam, jött a válasz hogy melyik két kártya csalogat.  Az kérted rajzoljak... csak rajzoljak ami jön... 

Soha nem voltam kreatív típus, rajzolni sem tudok, de elkezdtem. Jöttek a gondolatok, elöntötték a fejemet, de csak színeket láttam:feketét, pirosat, rózsaszínt, kéket. Nem is tudtam mit rajzolok, csak vonalakat húztam, egyiket a másik után. Összekötöttem, satíroztam, maszatoltam, aztán tettem egy pöttyöt a végére..... Ekkor még nem értettem mit jelképez, a számomra annyira hangsúlyosan kiemelt kis pöttyöcske.... 2 héttel később értelmet nyert minden. A kis pötty egy élet, a boldogság, mikor Tündinél jártam nem tudtam, hogy 6 hetes terhes voltam. Mint ahogy elmondta nekem ... közel a boldogság :)))"

"Életem lapjai"

Hogyan működik a Froner rajzterápia a gyakorlatban?

Sokszor, azzal kezdődik a beszélgetés, hogy én nem tudok rajzolni.

Nem is kell, mert nem a rajztudásodon van a hangsúly. Semmi másra nincs szükséged, csak a megfelelő környezetre és a nyugodt, alkotásra szánt időre, hogy kibontakoztasd önmagadból a valódi megoldást. Ha a Froner rajzterápiát igénybe veszed, Te is másfél óra zavartalan „énidőt” kaphatsz, amelynek során csak Rád figyelek – nyíltan, megértéssel és minden ítélkezéstől mentesen.
Ez a teljes elfogadás élménye az, amiből kiindulunk, és amiből az alkotási folyamat is táplálkozni tud.
Nem csupán önismeretedet fejleszted, hanem a való világban történő tájékozódáshoz is támpontokat szerzel,
és felfrissülsz a nem mindennapi lelki élménytől.
A terápiás alkotás során megélheted a kreativitásodat, új nézőpontból tekinthetsz életedre, és megértheted a tudatalattid üzenetét!
Szeretnéd kipróbálni, hogy vajon milyen lehet más szemmel nézni eddigi és mostani életedre, önmagadra?
Vagy a problémáiddal és nehézségeiddel való küzdelemhez keresel egy felszabadultabb, kreatívabb alapállást, amelyből minden könnyebben fog menni?

A módszerem segít, hogy felszínre hozzuk a válaszaidat, illetve más nézőpontból láss rá az adott életterületedre.


A rajzterápia ülés ára:

20.000 Ft/ 1,5 óra


"A tudatalatti felszabadítása egy tudatos szabályrendszer hálójában a legnehezebb alkotói feladat." Noszlopi Botond

Vedd fel velem a kapcsolatot, ha felkeltettem érdeklődésedet!

E-mail: tunde@fronerpicture.com

"Mindig ugyanazokat a köröket futom."

A módszeremről, munkámról visszajelzések:


Vasas G.:

"Tündét a megismerkedésünk pillanatától szeretem. Nagyon kíváncsi voltam milyen is az Ő művészetterápiája. Izgatottan húztam ki a kártyát, és be kell vallanom ledöbbentem, hogy mit húztam ki. Legkedvesebb mesémből a sárkányt, Musut. Mondanom sem kell, hogy azonnal a Mulán rajzfilmből a kedvenc jelenetemet rajzoltam le. Belefeledkezve a rajzba, élvezve a pasztellkréta porát, maszatoltam rajzoltam. Már ezért megérte.
Kielemzésnél ismét döbbenet, hogy mennyire összhangban van a kártya motívuma, a rajz témája, a valódi énem és az adott pillanatban, ami foglalkoztat. Így szembesülhetek magammal és Tünde segítségével könnyebben tudom megtalálni azt az utat vagy megoldást, ami az adott élethelyzetemben a legjobb számomra. Hálás köszönet Tündének, amiért megalkotta ezt a fantasztikus módszert, és köszönöm, hogy igénybe is vehettem. Ajánlom, ha nyitott vagy saját magad felé, nyitott vagy egy új technika felé és hajlandó vagy még jobban megismerni magadat és tenni is a jövőd érdekében. Használd Tünde tudását, mert könnyebben a jó útra kerülsz."

Zám Z.: 

"Köszönöm a közös munkát, csodás tapasztalás volt. Úgy érzem nem csak az aktuális helyzetemben tudott támogatni a foglalkozás,
hanem elősegítette, hogy a bennem lévő lehetőségeket, képességeket még inkább kibontogassam a művészet eszközeivel.
Tünde figyelmes és elfogadó, nagyszerű tükröt tart, amiben lehetőségem volt tisztán meglátni és megérteni a bennem lévő képet."

.


Gedeon Í.:

„Nagyon hasznos volt számomra a beszélgetés,mert bár hosszú évek óta olvasok önsegítő, fejlesztő könyveket és sok mindent alkalmazok is, egy ilyen őszinte, személyes beszélgetés sok mindent felszínre hoz, amit az ember önmaga elől is rejteget. Banális dologra bukkantál a végén, de engem meglepett, hogy ez még mindig működik bennem. A legérdekesebb, hogy minden bonyolult fogadkozás nélkül, "csak úgy" átállt bennem valami a kérdéses ügyben és szinte azonnal jöttek a pozitív helyzetek. Megkönnyebbültem: ez ilyen egyszerű? Igen, hasznosnak tartom a munkádat és alkalomadtán máskor is igénybe venném. Talán még annyi: a rajzolással való rávezetés játékos formája, igen, talán ez volt, ami könnyűvé tette a változást, mert azt éreztem, ez milyen egyszerű, miért is nem tettem meg eddig ezt a lépést, olyan volt, mint egy képlet: ránézel és érted.”


Józsa T.:

„Igaz, hogy csak néhány alkalommal találkoztunk, de a veled való beszélgetések és gyakorlatok, illetve a házi feladatok kapcsán azt hiszem képes vagyok a megszokottól eltérően rálátni a problémákra, ez pedig egyértelműen a megoldás irányába visz. Néha az is sokat segít, ha az ember egy kívülálló személynek beszél a dolgairól, de ha az az ember maga a kedvesség, a megértés és érdeklődés, akkor már ez is alapvetően gyógyító és Te ilyen ember vagy. Rögtön nem tűnik a feladat megoldhatatlannak! Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert ezáltal sokkal könnyebben megértheti magát, a benne munkáló folyamatokat és az egész körülötte lévő világot!”


Nagy L.:

„Első pillantásra tudtam, hogy Tünde az a megfelelő „kéz” számomra, amit meg akarok fogni, hogy kísérjen az utamon. Lelki társra találtam benne. Megnyugtató és bizalomkeltő a kisugárzása, értő figyelme, őszinte érdeklődése. A beszélgetések mindig megerősítenek, gondolatébresztőek, lerángatnak a földre, tükröt tartanak és inspirálóak. Mindig megtaláljuk együtt az egyensúlyt, pedig Ő „csak” kérdez... ráébreszt arra, hogy a megoldás valóban bennem van.”